Ezúton szeretnénk szívből megköszönni támogatóinknak, hogy lehetővé tették, hogy a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának legkiemelkedőbb eseményén az idei évben is ilyen jelentős fejlődést érhessünk el!
Hálásak vagyunk a sok gyönyörű, hasznos és praktikus ajándéktárgyért, valamint minden olyan támogatásért, amellyel hozzájárultak rendezvényünk színvonalának emeléséhez és a minőség irányába tett közös lépéseinkhez!
Ezeknek az ajándékoknak és tárgyjutalmaknak köszönhetően lehetőségünk nyílik edukálni és inspirálni a szabadidőlovas, amatőr és utánpótlás közösséget, amelyben támogatóink is fontos szerepet vállalnak. Nagyra értékeljük, hogy együtt formálhatjuk a lovassport jövőjét, és közösen segíthetjük a fiatal és lelkes lovasok fejlődését.
Csatolunk néhány fényképet is a döntőről, bízva abban, hogy Önök is jól érezték magukat a rendezvényen. Jelenleg is dolgozunk az utómunkálatokon, de az összegző molinón, az élő közvetítésen, a helyszíni megjelenéseken és a szóróanyagokon túl e levél formájában is szeretnénk kifejezni őszinte hálánkat a 2025-ös LAUSZ döntő megvalósításának támogatásáért!
Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk együttműködésükre, és továbbra is közösen dolgozhatunk azon, hogy a magyar lovassport amatőr és utánpótlás szintjén még magasabb színvonalat érhessünk el!
Köszönjük, hogy velünk voltak, és hozzájárultak közösségünk sikeréhez!
Tisztelettel és hálával:
A LAUSZ szervezőcsapata
![]() |
![]() |
![]() |




